Oktatóprogramok (régi oldal)

Rajzoljunk együtt: a firka és a paca növeli az önértékelést

A belső kép kifejezésének egyik eszköze a rajzolás, ami pozitív megerősítéssel komolyan befolyásolhatja agyerekek önképét.
A kreatív gyerekkor növelheti az önértékelést

A rajztudás is több fázison keresztül alakul ki a gyerek életében. Már egészen kicsiként örömet találnak abban, ha egy magukhoz ragadott ceruzával, zsírkrétával kanyargó vonalakat húzhatnak. Amint ráéreznek az alkotás örömére, de legalábbis az irka-firka szórakoztató mivoltára, gyakran esik áldozatul nekik a lakás több berendezése: a faltól kezdve a szerkrénysorig mindenhol igykszik kipróbálni magát sok kis művész. Vonalakból és pacákból néhány év alatt válnak formák, az ábrázolás szándéka is 3 éves korkörül alakul ki. Az aránytalanságok egészen 5-6 éves korig meghatározzák a rajzokat, amik csak ezután kezdenek felismerhetőbbé válni.

Ebben a korban igazán elszabadulhat a fantázia az érzéseik sajátos világának ábrázolására kerül a hangsúly. Éppen ezért is tehetünk jót azzal, ha szánunk időt a közös folglakozásokra, rajzolós játékokra, és bátorítjuk a kreatív elfoglaltságokban a gyerekeket. Amellett, hogy az együtt töltött idő örömöt okoz, a pozitív visszacsatolásnak köszönhetően a sikerélmény is meglesz, ez pedig hozzájárul az önértékelés erősödéséhez.

Szerencsére rengeteg lehetőség van a kreatív időtöltésre, határ a csillagos ég. Nagy segítséget jelentenek a szülőknek az online színezők, virtuális kifestők is, de bőségesen találhatunk hagyományos elfoglaltságokhoz is ötletek.

Egy csipesz és egy vatta, készen van máris a paca.

Kész műalkotást is készíthetünk, ha két rajzot ollózunk össze. Ehhez ad ötletet a leírással, videóval segítő oldal.

Óvodások, kisiskolások is élvezni fogják a magokból összeálló kép készítését, de ez csak egy a rengeteg hasznos és kreatív ötlet közül, amit a nyomtatható színezők mellett megtalálunk itt.

A másolás során egy kedves figurát kell leutánozni, ami remek móka, mindemellett pedig hatásos tanulási eszköz. Hasonló technikával a gyerekek különféle rajzfilmhősöket is megtanulhatnak rajzolni, ehhez nyújt segítséget ez a foglalkoztató.

Kapcsolódó cikkek

A természet hangjai videóban segítenek a gyerekeknek a tanulásban

A természet hangjai segítenek a gyerekeknek a tanulásban

Videókkal ismerkedhetünk meg közelebbről a természet hangjaival. Képek és hangok mutatják be a körülöttünk élő madarakat, háziállatokat, hogy ezzel fejlesszék a gyerekek hallását és beszédkészségét.

Játékos online programok, amiknek a szülők is hasznát veszik a konyhában

Játékos oktatóprogramok, amiknek a szülők is hasznát veszik a konyhában

Szórakoztató programok segítenek a gyerekeknek eligazodni az ételek világában.

A kreatív gyerekkor növelheti az önértékelést

Rajzoljunk együtt: a firka és a paca növeli az önértékelést

Öröm a családnak, fejleszti a kreativitást, de a személyiség fejlődésében is maradandó hatása lehet, ha a rajzolás sikerélményt jelent a gyerekeknek.