Így gondozd a mikulásvirágot, hogy nálad is sokáig díszítsen!
Ez a színpompás, Közép-Amerikából származó növény szinte elválaszthatatlanul összefonódott az adventi és a karácsonyi időszakkal. Dekoratív piros, rózsaszín és bézs színű felleveleivel a lakás díszeként, valamint ajándékként is megállja a helyét, tökéletes eleme lehet a nappali dekorációjának.
Ezekre a dolgokra figyelj már a vásárláskor!
A mikulásvirág életben maradási és a saját sikerélményünk esélyét is növelhetjük, ha már az üzletben alaposan szemügyre vesszük a növényt. Ha már a boltban kókadoznak a levelei, esetleg sárgulnak vagy barnulnak, inkább hagyjuk ott, mert jó eséllyel el fog pusztulni, nem sokkal a vásárlás után.
Amikor elhozzuk a virágboltból, vagy kertészetből a kiszemelt növényt, igazi sokknak tesszük ki, kiszakítjuk a megszokott környezetéből. Mivel a fő forgalmazási időszaka a hidegebb hónapokra esik, már ekkor árthatunk neki, ha megfelelő csomagolás nélkül hozzuk ki az üzletből a hideg levegőre.
Fontos az akklimatizáció
Csomagoljuk be alaposan a mikulásvirágot, így elkerülhető, hogy megfázzon. Hazaérkezés után, bár csábító a gondolat, de ne vigyük be azonnal a meleg, fűtött nappaliba, hagyjunk időt a növénynek, hogy megszokja a megváltozott körülményeket.
Világos, hűvös, de nem túl hideg helyen hagyjuk akklimatizálódni. Természetesen a csomagolást ilyenkor már le kell róla szedni, főleg, ha az fólia, mivel a föld bepenészesedhet, a gyökerek pedig nem jutnak elég oxigénhez.
Így gondozd a mikulásvirágot!
A növény számára, világos, szobahőmérsékletű (15-22 °C), nem huzatos helyet keressünk a lakásban. A mikulásvirág nem szereti a száraz levegőt, ami a fűtési szezonban igencsak gyakori a lakásban. Elengedhetetlenül fontos, hogy naponta egyszer, kézi párásítóval permetezzünk, így biztosítva a párás levegőt. A gondozás során a másik sarkalatos pont az öntözés.
A mikulásvirág vízigényes növény, ugyanakkor a túlöntözéssel többet ártunk, mint használunk. Ne álljon a víz a növény alatt, de ne is száradjon ki a virágföld. Egyszerű, és biztosabb megoldás, ha hetente egyszer, egy vízzel teli edénybe állítjuk a cserepet.
A föld alulról felszívja a nedvességet, ha teljesen átnedvesedett a föld, és kicsepegett a felesleges víz, helyezzük vissza a növényt a helyére. Jó megoldás ez akkor, ha bizonytalanok vagyunk benne, hogy mennyi vizet adjunk a növénynek.
Az öntözéshez kapcsolódó ápolási munka a tápoldatozás. Amikor a mikulásvirágon friss hajtások és levelek jelennek meg, akkor nagyjából kéthetente, az öntözés mellett tápoldatozni is kell. Nyáron kéthetente, egyéb időszakokban háromhetente célszerű tápoldatozni.
Bár nem túl szívderítő látvány a színes, dekoratív fellevelek ledobása, a februártól-áprilisig terjedő időszakban ez normálisnak számít, ilyenkor virágzik el a mikulásvirág. Ezután célszerű a növény hajtásait 15-20 cm-esre, a főhajtást pedig a következő oldalelágazásig visszavágni.
Ekkor kezdődik a mikulásvirág 1-2 hónapos pihenőidőszaka, amikor csak mértékkel szabad öntözni. A pihenőidőszak leteltével lehet átültetni, melyre a B típusú virágföld megfelelő.
A mikulásvirág tejnedve mérgező, így a metszéskor, valamint a dugványozással történő szaporításkor járjunk el körültekintően, vegyünk fel kesztyűt, ha pedig a bőrünkre került volna a nedv, akkor mossuk le alaposan.
Így virágoztathatod újra a mikulásvirágot!
Joggal merül fel a kérdés, hogyha a mikulásvirág tavaszra ledobja a leveleit, akkor mi értelme tovább nevelgetni, ha épp a legfőbb díszeit veszítette el. A válasz egyszerű, kis odafigyeléssel a mikulásvirág újravirágoztatható. Ehhez napi 12-14 óra sötétség kell, kb. 2 hónapig. Jó megoldás, ha sötét helyet keresünk erre az időszakra a növény számára, vagy pedig egy dobozzal takarjuk le.