A stresszmentes tanulás és az énidő megteremtése – beszélgetés Horváth Riával
Azonban hazánkban is több olyan technika és módszer is elérhető, amelyek segíthetnek a diákoknak hatékonyan, stressz nélkül tanulni. Horváth Ria, life coach*, tréner és élménypedagógiával tanító tanár 5öst érő tanulási 5letek című könyve az életből merített gyakorlatokkal és tanulságokkal, 150 oldalon tippekkel és trükkökkel szó szerint megtanít tanulni, és mindezt stresszmentesen.
Hogyan lehet úgy tanulni, hogy ne szorongjon a gyerek közben? Milyen módszereid vannak erre?
Mindenképpen szülői feladat elsősorban, hogy kiépítsük gyermekünk egészséges önbizalmát, aminek alapja az önismeret. Ezt a mindennapok során kapott feladatok elvégzése is segíti. Azt látom, hogy azok a gyerekek, akiknek van rendszeres feladatuk otthon, a házimunkát is a szüleikkel együtt végzik, esetleg kisállatot gondoznak, sokkal magabiztosabbak a tanulás és számonkérés tekintetében is.
Ha a szülő mindent elintéz csemetéje helyett, az ugyan felettébb önfeláldozó, de ugyanannyira káros nevelési gyakorlat is, mert pont a napi sikerektől, kisebb kudarcélménytől fosztják meg ezek a szülők a gyermeküket, ami ekkor még védett környezetben a rezilienciát (rugalmas ellenállóképességet) növeli. Ha ez kimarad, nem is csoda, hogy az iskolában a tanulási kudarcból az így nevelt gyerekek nehezebben állnak fel társaiknál.
Én a motiváció, az örömmel tanulás híve vagyok, amihez viszont ismerni kell szülőként, tanárként is a gyerekek tanulási stílusát és a tanulási módszereket is. Sajnos a tanulást kevés helyen tanítják!
A rendszerességet, az előre tervezést, a tanultak már ismert tudáshoz kötését, a játékosságot emelném ki a módszerek közül.
*A life coachoknak különösen érdemes székhelyszolgáltatás jellegű dolgot igénybe venni egyéni vállalkozásuk megalapításakor.
Élménypedagógiával tanítasz, ez mit jelent pontosan?
Azt, hogy az óráim végén a gyerekek nem akarják elhinni, hogy már vége is van, folytatni akarnák szünetben is!
Rengeteg játék van, ami beilleszthető a tananyagba és izgalmas, pedig nagyon egyszerű. Például, ha járművekről tanulunk, akkor nem azt mondom, hogy tegye fel a kezét, aki utazott már villamoson, buszon stb, hanem a Fúj, fúj a szél arra… című játékhoz körbe állunk, és bemegy a körbe az, akire vonatkozik az adott kérdés. Például: Fúj, fúj a szél arra, aki ült már a budapesti 2-es villamoson... Aki a körön belül van, körbe néz, hogy lássa, kivel volt már hasonló élménye. Végül a gyerekek tesznek fel kérdéseket az adott témával kapcsolatban. Fantasztikusan kreatívak tudnak lenni! Sokszor jobb kérdések jutnak eszükbe, mint nekem. Rengeteg mindent megtudunk így egymásról, s csak 5 percet vesz igénybe.
Nemrég jelent meg az Uralom a mobilom könyved is, mennyire függ össze a mobiltelefon használat és a tanulás?
Az okostelefon fantasztikus találmány, minden információ a kezünkben van, szó szerint. Ugyanakkor elszeparál, mert azt a látszatot kelti, hogy sosem vagy egyedül. De ez csak virtuális valóság. A valódi jelenlét az életünkben fontosabb kell, hogy legyen számunkra ennél. Abban segít az új könyvem, hogy mindenki egyénileg megtalálja azokat az offline elfoglaltságokat, ami örömet okoz számára.
A konkrét, könyvből, jegyzetből való tanulást viszont zavarja a sok megszakítás, az üzenetek, chatelések, vagyis maga a bekapcsolt mobiltelefon jelenléte is. Önuralom kell hozzá, hogy félretegyük! Hosszútávon megéri, mert ha nem írja felül a tananyagot a sok bejövő új információ, akkor tud igazi tudásként beépülni agyunkba a megtanult lecke.
Hogyan tölthetünk minőségi időt?
Egyéniségfüggő, hogy kinek mit jelent a minőségi idő. Önismeret kell hozzá, meg vállalkozókedv, hogy kipróbáljunk minél több dolgot és kiválasszuk, ami tetszik. Én például sosem álmodoztam Isaszegen gyerekként arról, hogy de jó lenne teniszezni, de a két kamasz gyerekünkkel anno befizettünk 10 edzésre a legendás Imó bácsihoz Budafokon. Kipróbáltuk és fantasztikus sport!
Balázs Andrea humoros grafikái hogyan születtek?
Andi tőlem mindig szabadkezet kap a könyvekhez készülő rajzaihoz, mert kreatív, ötletes grafikai megoldásai vannak. Együtt dolgozunk már négy éve, s a könyveim témái közel állnak hozzá, így hamar beindul a fantáziája! Az Uralom a mobilom könyv alapját képező dizájn egy hétvége alatt elkészült!
Könnyen szerezhet jó jegyet a gyerek ezzel a módszerrel?
Az 5öst érő tanulási 5letek nem egy konkrét módszer, hanem inkább egy étlaphoz hasonlítanám: megkínálom a sokféle lehetőséggel az olvasókat, mindenre példát hozva a saját, vagy tanítványaim, barátaim életéből, aztán mindenki tesztelheti, mi válik be és mi nem nála a tanulás során.
A tréningjeimen gyakorlatban is kipróbálunk minden technikát, átbeszéljük az egyéni tapasztalatokat. Van, aki csak annyit változtatott, hogy jobban figyel az órákon és mindig pontosan felírja az aznapi házi feladatot. Neki ennyi kellett ahhoz, hogy több tantárgyból javítson fél év alatt!
Van tipped a kudarcélményre?
A szülőknek szóló utolsó fejezetben rengeteg ötlet van ennek megelőzésére, kezelésére. A kiabálás, veszekedés nincs közöttük, de a támogató szülői jelenlét, a megfelelő tanulási stílus szerint tanulás igen!